A pécsi bélyeggyűjtés első 50 évének története

A szervezett bélyeggyűjtésnek Pécsett évszázados múltja van, a „Pécsi Bélyeggyűjtők Egyesülete1919-ben 29 alapító tag közreműködésével jött létre.

A pécsi „Városi Bélyeggyűjtő Kör” vezetősége az 1960-as évek végén úgy határozott, hogy a pécsi bélyeggyűjtés 50 éves történetének közreadásával és jubileumi kiállítás megrendezésével emlékezik meg a „Pécsi Bélyeggyűjtők Egyesülete” megalakulásának és az első pécsi szervezetszerű bélyeggyűjtés létrejöttének 50. évfordulójáról.

Ezen alkalomból 1969-ben a pécsi Kör akkori titkára, Szabó Kálmán (rendőralezredes) által szerkesztett 43 oldalas kiskönyv jelent meg „A pécsi bélyeggyűjtés 50 éves története (1919-1969)” címmel, melynek szkennelt (.pdf) verzióját tesszük elérhetővé. (A borítólap képére történő kattintással is megnyílik.)